Ordas eszmék nyernek egyre nagyobb teret Magyarországon, ezzel azonban nem vagyunk egyedül a "szabad világban." Problémáink szorosan és szükségszerűen kapcsolódnak a rendszerhez, amelybe bele vagyunk kényszerítve. Történelmi dilemmával kell szembenéznünk, de nem is ismerjük kellőképp az alternatívákat. Ki a fasiszta: a "csőcselék" vagy az elit? Milyen illúzióink vannak a helyzetünkről, és ezek honnan származnak? Létezik-e egyáltalán az az Európa, amelyikről Bajnai beszél? Egy anarchista véleménye.

Augusztus 14-én két fiatal meleg férfit baseballütővel fenyegetett egy homofób a nyílt utcán, a kiérkező rendőrök pedig nem elég, hogy a támadó pártját fogták, még a közszeméremsértés - minimális jogismerettel is nyilvánvalóan alaptalannak tekinthető - vádjával vagdalkozva a fiatalokat igyekeztek bűnösnek beállítani, és feljelentéstételre uszították a srácokat sértegető boltost.

Nekem eddig csupán annyi személyes tapasztalatom volt a rendőrség szélsőjobbos irányultságával kapcsolatban, hogy az idei melegfelvonulásról hazafelé tartva egy zsaru a neonáci szubkultúrák körében népszerű "antifa, hahaha" rigmust sziszegte a csoportunk felé, az azonban nyilvánvaló, hogy a szerdai eset korántsem elszigetelt, és messze nem a legrosszabb: remélem elég, ha a tatárszentgyörgyi merénylet helyszínét összejárkáló és széthugyozó, az embertelen gyilkosságokat balesetnek beállítani próbáló rasszista rendőrökre, illetve a gyilkosságsorozattal kapcsolatos nyomozás során elkövetett, a hatóságok rasszista előítéleteire utaló ocsmány hibákra gondolunk.

A rasszista gyilkosságsorozat körüli szégyenletes hatósági viselkedés számos más esettel együtt azt is demonstrálja, hogy a rendőrség korántsem a jelenlegi autoriter-jobboldali rezsim alatt kezdett el fasizálódni.

Kihez fordulhatunk, ha faskó a rendőr, merül fel tehát a kérdés. Bírósághoz, gondolná az egyszeri kispolgár, de bízhatunk-e egy olyan bíróságban, amely pénzbüntetésre ítélte Karsai László történészt, amiért neonácinak merészelt nevezni egy pártot, amelynek egy tagja a zsidók listázására tett javaslatot az országgyűlésben? Azt kell látnunk, hogy a bírói jogértelmezés is szélsőjobbra tolódott.

Furcsa lehet ez sokunknak, a  bennünk lévő elitizmus miatt. Halljuk a hátsó ülésről, ahogy cigányozik a taxis, elcsíp a fülünk az étteremben ülve egy szomszéd asztal felől hallatszódó zsidózást, homofób megjegyzéseket dörmög valaki a hátunk mögött a buszmegállóban, aztán arra gondolunk, milyen jó, hogy még megvéd minket a jogrend, amely roskadozik ugyan a turulszar alatt, de azért mégiscsak jogrend.

Ki kell ábrándítanom azokat, akiknek ilyen illúzióik vannak: a szegények semmivel nem rasszistábbak, szexistábbak és homofóbabbak, mint az elit. Jól illusztrálja ezt az is, hogy a "fasisztoid lumpenproliról" szóló, jellegzetesen liberális toposz érvényességét cáfolva a Jobbik szavazótáborának többsége a tehetősebbek közül kerül ki.

Ha egy társadalomban a taxis, a zöldséges, a tévészerelő előítéletes, az nem azért van, mert még nem ért ki hozzájuk az ügyeletes népművelő a hvg-től, hanem azt jelzi, hogy a társadalom egésze előítéletes, elnyomó és kirekesztő. Azok az emberek, akik a hivatalokban döntenek az egzisztenciális biztonságunkról. Akik a bíróságokon trónolnak. Akik a gyerekeinket tanítják. Akik a híreket írják.

Akik a fegyvert fogják.

De legfőképpen: maga a rendszer, amely az emberek közti viszonyokat szabályozza megannyi intézménye által.

Nem vigyáz ránk a jogrend. Nem is azért van, hogy minket védjen, hanem azért, hogy önmagát és a vele összefonódó egyéb intézmények rendszerét fenntartsa. Ez pedig nem most kezdődött, nem is 2010-ben, nem 2006-ban, nem 1989-ben. És nem is ebben az országban.

A liberális sajtó hajlamos a nép Kádár-korból örökölt beidegződéseire fogni a problémáinkat. Azt ismételgetik: tanuljunk meg nyugatinak, európainak, kapitalistának, atlantistának lenni, akkor felvirágozhatna végre az ország.

Vannak illúziók, amelyekkel le kell számolnunk - ez pedig az egyik. A magát szocialistának nevező (a mi olvasatunkban: államkapitalista) diktatúra leváltása után azt gondolhattuk, hogy most az ún. szabad világhoz csatlakozva eljön számunkra a fejlődés és a szabadság kora. Beléptünk a NATO-ba, az EU-ba, beléptünk a nagyvilágba.

Nézzünk hát körül.

Az USÁ-ban mindennapos a feketékkel szembeni rendőri brutalitás, miközben a fegyvertelen fekete fiatalt meggyilkoló George Zimmermant felmenti a bíróság. Az Egyesült Királyságban az elviselhetetlenségig rontják a munkaképtelenek életkörülményeit. Franciaországban nincstelen romák táborait verik szét a hatóságok. Görögországban, ahol a neonáci Arany Hajnal képviselői az országgyűlésben ülnek, a transznemű polgárok a rendőrség rendszeres zaklatásának vannak kitéve, a fizetésképtelen adósokat pedig munkatáborokba zárná a kormány. Szerte Európában folyik a hideg polgárháború a szegények, a rokkantak, a bevándorlók, az etnikai kisebbségek ellen.

Az az Európa, az a Nyugat, ahová a liberálisok szerint Magyarországot és a magyar népet integrálni kellene, nem létezik. Európa arra tart, amerre mi, csak mi - úgy tűnik - előbb fogunk oda megérkezni, mint nyugatabbi szomszédaink.

Illúzióink többek közt a jóléti állam, az ún. emberarcú kapitalizmus emlékezetéből származhatnak, abból az időszakból, amikor Európa bizonyos gazdasági és társadalmi stabilitást tudott felmutatni. Ennek a kornak azonban vége: a jóléti állam a második világháború utáni újjáépítési láznak köszönhető gazdasági fellendülés lecsengése után roskadozni kezdett.

Szocializmus vagy barbárság, írta le annak idején az emberiség előtt álló válaszutat Rosa Luxemburg. Azaz: meghaladjuk a kapitalizmust, vagy hagyjuk, hogy az fasizmussá korcsosuljon. A történelem keserves iróniája, hogy a kapitalizmus minden addiginál nagyobb erőre tudott kapni a barbárság világháborús romjain. Most azonban a válaszút nagy valószínűséggel ismét előttünk áll.

Magyarország azért különösen veszélyeztetett a jelenlegi események közepette, mert a baloldal gyakorlatilag ismeretlen itt. Ahogy Tamás Gáspár Miklós fogalmazott egy alkalommal, ez az ország "kritikátlan kapitalista fekete lyuk", a politikai középtől balra csak zavaros vörös ködöt észlel a közbeszéd, a szociáldemokrata 4K!-t a liberális sajtó celebje, Tóta W. Árpád "elmebetegnek" és "komcsinak" nevezi, a marxizáló és az - itt jövünk mi! - anarchista rendszerkritikának pedig ennél is totálisabb értetlenséggel kell szembenéznie: mi, anarchisták rendszerint vagy a jobboldal paranoid propagandájában tűnünk fel zavaros asszociációk között, vagy épp egy liberális újságíró társít minket valamiféle szubkulturális-fanzinos nosztalgiával.

Mi ezen az értetlenségen akarunk változtatni - többek közt - ennek a blognak a segítségével.

Addig is aki tud, az menjen ki a rendőri homofóbia ellen szervezett vasárnapi eseményre. Mi kimegyünk. Ha valaki meg akar találni minket: vörös-fekete zászlóval leszünk.